2013. március 24., vasárnap

Sapka

Jó rég volt már, hogy az első általam készített sapkákat föltettem a blogra. De most újra belelendültem!

Amikor az első sapkát készítettem a fiamnak, nagyon aggódtam a fogadtatástól. Talán öt éves volt és már tudta, hogy mi tetszik neki és mit nem akar hordani. Nagyon meglepődtem, amikor széles mosollyal a száján fölvette, és akkor is, amikor lekonyuló szájjal vette tudomásul, hogy kinőtte. Azóta kérlelt (!), hogy készítsek neki egy újabbat. Pár hete nekiálltam, mert találtam olyan fonalakat, amiknek a színe szerintem jópofa. Ez lett a - másik blogban beharangozott - birodalmi színekből készült alkotás. A bejegyzést követően kaptam egy-két visszajelzést, hogy elsőre nem volt elég egyértelmű, vajon melyik birodalomra gondolok. Itt sem fejtem ki, mert szerintem a színek magukért beszélnek.




A lányomnál más volt a helyzet, mert az első sapkánál még nem volt annyira határozott, mint lett később. Bár már akkor is tudta, hogy mit szeretne, de még nagyobb örömöt jelentett neki maga az öltözés, mint az,
hogy mit vesz fel. A mostani sapkánál nagyon drukkoltam, hogy elnyerje a tetszését, mert ha nem sikerül, akkor öt napi keserves munkám értelmét vesztette volna. Többször kifejezte, hogy neki már "nem is kell, mert annyira sokat kell rá várni", valamint, hogy neki "inkább hajpántot horgoljak", de ezeket még nem vettem kategórikus nem-nek. És megérte a küzdelem!




Ma reggel együtt virítottak az új sapikban!























A következő kedvezményezett én leszek!



1 megjegyzés: